Alapítók

Alapítók

Bottlik Zsolt

Bottlik Zsolt az ELTE Földrajz és Földtudományi Intézetének docense, az Etnikai- és Vallásföldrajzi Műhely alapítója. Több év középiskolai oktatás után került fiatal kutatóként a MTA Földrajztudományi Kutatóintézetébe. 2004 óta az ELTE oktatója. Egyetemi oktatómunkájának legfontosabb elemei, az „Etnikumok és vallások földrajza” valamint az „Európa társadalomföldrajza” előadások és ezek résztémáiból tartott szemináriumok, speciálkollégiumok, illetve doktori órák. Jelenleg három tehetséges fiatal doktorandusz témavezetője.

Kutatási területe az etnikai földrajz és a köztes-európai, valamint a posztszovjet térség regionális különbségei, társadalmi problémái mögött húzódó etnikai konfliktusok története és hatásai. Több éves külföldi kutatói tapasztalattal is rendelkezik, vendég kutató volt többek között Tübingen, Bécs, München, Lipcse és Regensburg tudományos intézeteiben és egyetemein.

Több, leginkább etnikai földrajzi kérdésekre fókuszáló hazai és nemzetközi kutatási programban vett részt; jelenleg az NKFIH FT2 K 124291 számú, „A poszt-szovjet után (?): A változó kelet-európai pufferzóna társadalmi folyamatainak földrajzi vizsgálata” című projekt vezető kutatója.

Farkas György

Az egykori Csehszlovákia egyik legnagyobb műtrágyagyárának lakótelepévé „fejlesztett” Vág-parti hídvárosban, Vágsellyén születtem. A határokon túli magyar kisebbségi közösségek egyikének, a Garam-menti Farnad községnek „magától értetődően” természetes otthont nyújtó közegében nőttem fel. Csak zselízi középiskolai éveim vége felé vált számomra is egyre inkább egyértelművé, hogy ez egy egyáltalán nem szokványos élethelyzet. Aztán végül a pozsonyi egyetemi kóborlások idején kitárulkozó világ jelenségeinek szövevényében való tájékozódáshoz elsajátítandó ismeretek egy részének kapcsán kellett rádöbbennem arra, hogy a magam magyar nyelven érintkező és megismerhető falusi életkörnyezetében megélt addigi tapasztalatai e világ kívülről való megértéséhez használt fogalmak némelyikével lényegében összeegyeztethetetlenek.

Mitől lenne „nemzetiségileg vegyes” az a környezet, melyben felnőttem, ha az ösztönösen természetes mindennapi nyelvhasználat kizárólagos jellege miatt, belülről, nyelvében kiteljesedett egészként áttekinthető piciny magyar világszegletnek éltük meg azt? Azt hiszem ez a tudatosulásakor kínzó feszültséggel feltoluló kérdés volt az, ami – előbb csak homályos belső ösztökeként, majd a magyarországi földrajztudomány múltját és a 90-es évekbeli újraindulását alaposabban megismerve – geográfusként végül visszavonhatatlanul az etnikai földrajz felé sodort és vonzott.