A karabahi konfliktus árnyékában

Az Európa földrajzi perifériájának és kulturális határövezetének számító transzkaukázusi térségben az örmény és azeri népesség több, mint egy évszázada feszül egymásnak. A közelmúltban ennek a szembenállásnak egy újabb tragikus epizódja játszódott le a szemünk előtt. A 2020. őszi örmény–azeri lokális háború viszonylag gyors lefolyása és az abban elért látványos azeri győzelmek meglepték a világ közvéleményét, az egész kaukázusi régió stabilitását is veszélyeztető konfrontáció végül egy erélyes nagyhatalmi intervencióra ért véget. Ám az is bizonyos, hogy az Örményország és Azerbajdzsán határán azóta is állandóan előforduló határvillongások, az örmény belpolitikai válság, illetve a legutóbbi világpolitikai fejlemény, az orosz–ukrán háború következtében a törékeny örmény–azeri fegyverszünetet szavatoló Oroszország katonai, humán és gazdasági erőforrásainak átstrukturálása miatt csak egy rendkívül labilis állapot beálltát konstatálhatjuk, tartós békéről még nem, legfeljebb egy „befagyott konfliktusról” beszélhetünk.

A kötet két nagyobb fejezetre tagolódik. Az első fejezetben foglalt két tanulmány közzétételével elsősorban az volt a célunk, hogy feltárjuk a fent is említett örmény–azeri konfliktus történelmi gyökereit, s bemutassuk annak vallási, nemzeti és etnikai összetevőit, s ezzel szoros összefüggésben azt is, hogy az örmény és az – 1918-ban létrejövő szuverén azerbajdzsán államisággal kiteljesedő – azeri nacionalizmus milyen fejlődési utat tett meg a XIX. századtól az 1988–1994-es és 2020-as „töréspontokig”. A második fejezet egy forrásközlést foglal magában. Összegyűjtöttük azokat a magyar diplomáciai jelentéseket és a Magyar Szocialista Munkáspárt különböző struktúráihoz köthető pártiratokat, feljegyzéseket, értékelő elemzéseket, amelyek részben magyarázattal szolgálnak az előző bekezdésben is vázolt „sajátosan magyar” társadalmi interpretációk megszületésének hátterére, azok történelmi, gazdasági, diplomáciai engednek következtetni.