Keresztutakon

Kőszegi Margit |
Keresztutakon

A pártállami diktatúra negyven évének egyik, modernizációt célzó következménye, hogy az ivóvíz és a villamos energia mellett – cenzúrázva ugyan –, de a kultúrát is széles tömegek számára tették elérhetővé. Így fordulhatott elő, hogy egy vidéki község kis könyvtárának polcán is rábukkanhattunk Vámbéry Ármin közép-ázsiai utazását megörökítő, nagyszerű munkájára. Persze a papíralapú kölcsönzési rendszer révén azt is láthattuk, hogy az évek során bizony igen kevesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy elolvassák az orientalizmus e gyöngyszemét… Aki viszont olvasta, azt menthetetlenül rabul ejtette az Ázsia szívében feltáruló világ, a mesés Selyemút.