Etnikai földrajzi kutatások a Kárpát-Balkán régióban

Bottlik Zsolt (szerk.) | 2018.10.03.
Etnikai földrajzi kutatások a Kárpát-Balkán régióban

Kutatásaink során már évek óta foglalkozunk a történészek által Köztes - Európának nevezett terület etnikai földrajzi vizsgálatával, illetve a átmeneti folyamatainak etnikai hátterével, amely téma a nemzetközi tudományos közvélemény előtt sem ismeretlen. A kutatás során a Kocsis Károly által etnikai földrajzi szempontból összevont Kárpát-Balkán régió nemcsak szűkebb otthonunkat jelenti, hanem igen bonyolult társadalmi, gazdasági és politikai törésvonalak kuszasága miatt is kitüntetett figyelmet érdemel. A problémakör a belső társadalmi ellentmondások mellett sok esetben határokon átívelő konfliktusokat is jelent, ezért egész Európa számára is stratégiai jelentőséggel bír.

Munkánk középpontjában e fent említett mozzanatok miatt elsősorban a társadalmi problémák mögött rejlő etnicitás kérdései állnak, amelyek a még mindig különböző nemzeti potenciállal bíró csoportok közötti feszültségektől a politikai átmenetet kísérő gazdasági transzformáció nehézségein, valamint a regionális különbségek nivellálási lehetőségein át a világban zajló folyamatokat megoldani igyekvő integrációba való bekapcsolódásig terjedő kérdéseket ölelik fel. A megoldást természetesen nem tekintettük kutatásaink fő céljának, de a konfliktusokat övező folyamatok feltárása talán segíthet egy esetleges jövőstratégia megfogalmazásában.